Újdonsült művésztársunk alkotás közben...
Általános körkép. Lotti inkognitóba vonult...Nem baj, legalább így nem kell jogdíjat fizetnem neki a kép leközléséért... :-D
Ma megpróbálkoztunk a látványfestészettel. Sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon szabad-e ilyen kis gyerekeket látvány után rajzoltatni, mert erről igen megoszlanak a vélemények. Eddig mindig csak fejből dolgoztunk, hogy a képzeletük dolgozzon... De arra gondoltam, hogy nincs veszíteni valónk, erőltetni nem fogom, ha valakinek nincs kedve hozzá, az festheti a mesét is, amit közben olvastam ( Csoda és Kósza történeteiből a pizzás ópuszt, nagyon jókat derültek rajta) , vagy például Lotti azt mondta, ő egy "titkos képet" szeretne festeni. Rendben. -mondtam . Meg is festette az Eiffel-tornyot.
Behoztam nekik egy 2001-ben festett csendéletemet, megmutattam nekik, aztán beszélgettünk arról, hogy miért fest a festő, mit és hogyan fest? Aztán átbeszéltük a többi művészeti ág motivációit is. Nagyon jókat válaszoltak a kérdéseimre. Vicces volt Lotti válasza a "Miért fest a festő?" kérdésre. Azt felelte "Azért, hogy sok pénzt kapjon érte..." "Hát ez sem egy elhanyagolható terület" -mondtam, ez a gazdasági szemszög. Meg persze, hogy a pénzből újabb és újabb festéket vehessen, és abból újabb és újabb képeket festhessen. Vicces kis circulus viciosus...vagy perpetum mobile, vagy ilyesmik... Az örök körforgás...
Janka azt felelte, hogy "Azt festi le, ami tetszik a szemének a világból. " És ez igaz is. Aztán megbeszéltük, hogy az író leírja, amit érdekesnek, szépnek tart a világból, a zenész zenébe foglalja ugyanezt, a táncos meg a testével beszél. Nagyon jó kis beszélgetés kerekedett ki ebből.
Gondoltam, hogy mivel először festettünk látvány után (beállítottunk egy csendéletet a tanári asztalon) nem fogok nekik előre semmi instrukciót adni, csak, hogy próbálják meg kitölteni a felületet azzal a látvánnyal, ami az asztalon eléjük tárul. Érdekes volt látni, hogy ki hogyan értelmezi a teret, ki hogyan látja az előtte lévő tárgyakat és azok színeit. Csak annyit mondtam, hogy lehetőleg ne hagyjanak a lapon fehér felületet.
Aztán olyannyira belelendültek a munkába, meg a mesehallgatásba, hogy jóval öt után kezdtünk csak pakolászni... Hát igen, ilyenkor repül az idő...Maradtunk volna még jó sokáig...
