színes érzések

Tegnap megtartottam a 2010/2011- es tanév első festőszakkör foglalkozását.
Idén kicsit korábban,( 3/4 4-kor) próbálok kezdeni, hogy ne legyenek túl fáradtak a gyerekek, bár az az egy óra olyan hamar elrepül, és nehéz pontban 3/4 5-kor befejezni, nehéz megszakítani egy gondolatot, vagy félbehagyni egy még kifestésre váró fehér felületet.
Tegnap a családiasabb légkörű angol teremben voltunk, ami külön bensőséges hangulatot teremtett az aznapra tervezett amúgy is eléggé bensőséges témához.
A téma a színek és az érzések kapcsolata volt.
Sokat beszélgettünk a gyerekekkel az érzésekről, elsőre nehezen ment az érzések megnevezése, ezt gyakoroltuk kicsit. Első körben elkülönítettük a jó és rossz érzéseket, de először inkább példákat mondtak rá, mint pl. "Az a jó érzés, amikor szülinapom van..." vagy "Az a jó érzés, amikor karácsonykor eljönnek a rokonok és a barátaim.." stb...
Aztán lassan elkezdtük nevén nevezni, hogy milyen érzések kerítik ilyenkor hatalmába az embert. Öröm, elégedettség, stb...
Adtunk neveket is az érzéseknek.
Elmondtam a gyerekeknek, hogy az érzések nagyon fontosak, mert tükrözik, hogy milyen a viszonyunk a külvilággal, vagy az adott helyzettel kapcsolatban.(Persze nem egészen ezekkel a szavakkal meséltem nekik erről)
Szerintem már ilyen kisiskolás korban meg kell tanulni felismerni, (vagy inkább nem elfelejteni) hogy mit érzünk, és ezt kommunikálni kell a külvilággal, különben szép kis elfojtások, torzulások keletkeznek az emberben. Persze csak kultúrált módon, mert ha verbálisan kifejezzük az érzéseinket, akkor nem gyülemlik fel esetlegesen agresszió, és akkor őszinte lesz a párbeszéd. Ezt elmondtam nekik is, hogy milyen fontos, hogy elmondjuk a másiknak, hogy "ez most fájt", vagy "haragszom rád", vagy" örülök neked", stb.... És ha rögtön lekommunikáljuk az érzéseinket, akkor nem lesz szükség pl. az oviban még oly jól bevált módszerre, a másik kupán vágására sem.
Az ovis gyerekeknél még többnyire tökéletesen működik érzéseik kifejezése, azonban szépen lassan megtanulják inkább elnyomni azokat, mert tudják, hogy verekedni nem szabad, "jó gyerekek" akarnak lenni. Ezért tartottam fontosnak, hogy kicsit beszélgessek velük az érzéseikről, és őszinte csodálattal, és tágra nyílt szemekkel álltam nyílt őszinteségük, egyenes szókimondásuk, és nyitottságuk előtt.
Hatalmas élmény volt nekem ez a foglalkozás, és remélem ők is jól érezték magukat.
Konkrétan az volt a feladat, hogy nyolcrét hajtottunk egy A4es lapot, azzal a szándékkal, hogy a nyolc mezőben nyolc érzést ábrázoljunk a színek segítségével.
8 különféle, negatív és pozitív előjelű érzést kellett elképzelniük. (egymás után, nem egyszerre...)
Ez a nyolc érzés(nem pont ebben a sorrendben) a következőképpen nézett ki: szomorúság, öröm, harag, bátorság, félelelem, szeretet és szerelem, féltékenység, elégedettség.
Csukott szemmel kellett mindig az adott érzést elképzelniük, majd vizualizálniuk azt, hogy számukra milyen színként jelenik meg az adott érzés. Mondtam nekik, hogy ne ijedjenek meg, itt nincs jó és rossz megoldás, ez mindenkinek más lesz, mert hát valakinek a zöld szín negatív, mert mondjuk nem szereti a spenótot, egy focit kedvelő kisfiúnak meg lehet, hogy az öröm színe lesz, mert a zöld árnyalatú focipályát juttatja eszébe. A csöndes színmeditáció után, aki akarta elmesélhette az adott érzéshez fűződő élményeit. Na ekkor már teljesen kinyíltak a gyerekek, szinte egymás szavába vágva hadarták a klasszabbnál klasszabb érzéstörténeteket, olyan őszinteséggel, hogy időnként meg is hatódtam tőlük, sőt olyan is volt, hogy a lelkesen mesélő gyerek könnyezte meg a saját történetét.
A történeteket úgy érzem nem írhatom le, mert ezzel a bizalmukat sérteném meg, de biztosan el tudjátok képzelni, hogy mennyi - mennyi történet hangzott el, csak akár egy érzés kapcsán is. A gyerekek a legtermékenyebb történetmesélők a féltékenység, a szerelem, és a harag témakörénél lettek, bár szép számban jöttek elő a félelemtörténetek is, és olyan empátiával viseltettek egymás történetei iránt, hogy tanulhatnánk tőlük. Hihetetlen őszinteséggel beszéltek a szerelemmel még csak most ismerkedő gyerekek legbelsőbb érzéseikről (bár mondtam nekik, hogy nem kell elárulniuk a szerelmeik nevét), a legnagyobb csodálkozásomra néhányan egymás előtt vallották meg egymás iránt érzett gyengéd érzéseiket. Annyira bájosan adták elő mindezt, hogy semmi sem tudná ezt az ártatlanságot és őszinteséget visszaadni. Persze akadt olyan kisfiú is, akiről kiderült, hogy szinte az egész osztályba , iskolába szerelmes, sőt még Érden, Sóskúton is akad, aki megdobogtatja a szívét.....
Az érzések kapcsán érdekes volt, hogy álombeli történetek ugyanolyan gyakran jöttek elő, mint a valóság történetei, nem hiába az életünk felét "odaát", "álomországban" töltjük....
Kivétel nélkül mindenki mesélt, persze volt, hogy valaki négy történetet is mondott volna, valaki meg épp egyet sem egy bizonyos, őt történet mesélésre annyira nem inspiráló érzés kapcsán, de azért próbáltam egyensúlyra törekedni, hogy mindenki ugyanannyiszor juthasson szóhoz.. Persze ha láttam, hogy valakiből nagyon kikívánkozik valami, akkor nem számoltam annyira szigorúan, hogy hány történetet mesélt már el... :-)
Persze a lányomtól is érdekes volt visszahallani a saját családunk féltékenység vagy haragtörténeteit...:-)
A történethallgatás közben pedig mindenki pingálta a saját színmezőjét...
Érdekes színek jöttek elő, Klára a bátorságot piros fehér zöldnek festette, igaz nem mondtam, hogy csak egy színt lehet festeni.
A rossz érzések általában mindenkinél sötét, fekete, szürke, kék színek voltak, de érdekes volt, hogy a szomorúságot többen festették narancsos árnyalatúnak. Bogi a bátorságot kéknek festette, majd ez konkrét formát is öltött, mert a szakkörről hazafelé sétálva , nagy bátran átkúszott a kis patak fölött húzódó kék csövön, és akkor vettük észre, hogy még a cső színe is az ő bátorságszínére rímel...
A bátorság a többieknél többnyire vörös volt, a féltékenység meg sárga. Ugye- ugye, a sárga irigység.... Nem véletlen...
Az érzéseknek tényleg színük van...
Érdekes volt az is, hogy mekkora különbségek voltak a színek között, és a fiúk színskálája nagyon hasonlított egymásra, a lányok elég különböző dolgokat festettek... A szerelem-szeretet azonban mindenkinek piros-vagy rózsaszín lett...
Azt tervezzük, hogy pár hónap múlva, vagy év végén újra játszunk egy ilyet és megnézzük ki hogyan változott érzésileg, színileg....
Szerintem nagyon fontos, hogy a színek és érzések között, élő, eleven csatorna legyen a lelkükben, talán ez is hozzásegíti őket ahhoz, hogy jobban megismerjék magukat és egymást.
Köszönöm a gyerekeknek ezt a csodálatos élményt, öröm volt velük beszélgetni...
Sajnos képeket a fényképezőgépem tönkremenése miatt nem tudtam készíteni róluk.